Új Vízöntő Éra - A Plútó transzformációja

Szeretettel hívlak meg titeket egy olyan épülő csoportba, ami számomra arról szól, hogy az aktuális asztrológiai és spirituális folyamatok, történések, ne csak, elvont, pillanatnyi fogalmak legyenek, hanem megélések is. Magamból kiindulva is tudom, hogy mikor van egy együttállás, gyakran csak addig tart még elolvassuk a róla szóló posztot, a későbbiekben pedig elfelejtjük. Pedig ezek valójában összetett folyamatok, amiknek napokig, hetekig vagy akár évekig is tart a hatása.

Az utóbbi időben erős hívást éreztem arra, hogy létrehozzak egy olyan kis közösséget, ahol jobban ki tudjuk bontakoztatni az univerzummal, tiszta tudattal (vagy nevezzük bárminek) való kapcsolódásunkat, megéléseinket. Szakmai utamon, ami valójában a spirituális fejlődésem jelentős része, már többször megjelent bennem a vágy ez iránt, de talán most vált igazán aktuálissá.

 A Plútó jegyváltása a Vízöntőbe, ami meghatározó lesz a következő 20 évünk szempontjából, támogatja azokat a csoportokat, ahol a fejlődés és a felgyorsult folyamatok, átváltozások megélése a cél.

A Vízöntő légies, kapcsolatteremtő és áramló energiája egy szabadságharcos, aki egyszerre szeretné függetlenségét és a társadalomban megélt szerepét megélni. Azonban ezt úgy teszi, hogy fellázad a normák ellen, mellette pedig saját egyediségével és furcsaságával támogatja a kollektív felszabadulást. A Plútó energiája adja a tarnszformációt, illetve a mély és gyökeres átalakító energiát, minden olyan témában, ami a vízöntő jegyéhez kapcsolódik.

A csoport célja, hogy: 

Akárcsak a Bolond lapjának, úgy nekünk is az lesz a mottónk a csoportban, hogy: a saját utamat követem, saját tapasztalásaimból építkezem, hogy megvalósítsam egyedi és független természetemet.

Ez azt jelenti, hogy bár követjük az asztrológiai eseményeket, kapcsolódunk a kártyákkal, szimbólumokkal, illetve rengeteg segítséget, információt és támogatást kapnak a tagok, a cél, hogy mindenki független és egyedi lényként építse, alakítsa az útját, egy szabad térben.

Amire számíthatsz:

Január - Évteremtés & Manifesztáció

Megalapozzuk az évet a Tűz Ló és az 1-es év energiáival. Készítünk Vision Boardot, beszélünk a manifesztációs típusokról, és érkezik hozzánk Daniella is egy szuper előadással!

FEBRUÁR - Kozmikus Ciklusok

Ráhangolódunk az Évkerékre. Megnézzük, hogyan jelennek meg az éves ciklusok és a 12 jegy ritmusa a saját képletünkben, és hogyan hat ez ránk a mindennapokban.

MÁRCIUS - Mentális Tisztulás (Merkúr)

A gondolatok hónapja. Segítek, hogyan támogasd a tanulást és a kommunikációt a saját Merkúr-jegyed ismeretével, és végzünk mentális tisztító gyakorlatokat a tiszta fókuszért.

ÁPRILIS - Szellemi Áttörés (Uránusz)

Nagy változások kapujában, az Uránusz jegyváltása az Ikrekbe és a Vízöntő Plútó hatása. Fókuszban a gondolati energiaváltás és a felgyorsult folyamatokhoz való rugalmas alkalmazkodás.

MÁJUS - A Szerelem és Kapcsolódás

A szív hónapja. Fókuszban a Vénusz & saját jegyeid: hogyan szeretsz, mire vágysz a párkapcsolatban? Megnézzük a szerelem asztrológiai hátterét, a párkapcsolati dinamikákat, és a szív megnyitását.

JÚNIUS - Bőség & Ragyogás (Jupiter az Oroszlánban)

A félév megkoronázása! A Jupiter Oroszlánba lépése elhozza a bőség energiáját. Dolgozunk a bőség mindseten és megnézzük, milyen hatással lesz ez a tranzit a te egyéni életedre.

Csatlakozz a csoporthoz te is, ha:

  • Szeretnél mélyebben és részletesebben foglalkozni az aktuális asztrológiai állásokkal és azoknak a megélésével, illetve felhasználásával a mindennapokban,
  • Kihívást jelent az állandó hullámvasút megtapasztalása a fejlődésedben,
  • Szeretnél tudatosabban kapcsolódni az intuíciódhoz, tarot kártyákhoz,
  • Hív egy olyan, biztonságos és megtartó tér, ahol nyomás és rád erőltetett spirituális nézetek nélkül szeretnél fejlődni,
  • Nehézséget okoz a spiritualitás megélése a hétköznapokban és vágysz a töltődésre.


Jelentkezés: Bármikor tudsz jelentkezni a csoportba.

Hozzájárulás: 5555 Ft / Hónap

Helyedet az első hónap összegének befizetésével tudod biztosítani. 

Bármilyen kérdés esetén keress bátran! 

Ölelés,

Dia