Új Vízöntő Éra - A Plútó transzformációja

Szeretettel hívlak meg titeket egy olyan épülő csoportba, ami számomra arról szól, hogy az aktuális asztrológiai és spirituális folyamatok, történések, ne csak, elvont, pillanatnyi fogalmak legyenek, hanem megélések is. Magamból kiindulva is tudom, hogy mikor van egy együttállás, gyakran csak addig tart még elolvassuk a róla szóló posztot, a későbbiekben pedig elfelejtjük. Pedig ezek valójában összetett folyamatok, amiknek napokig, hetekig vagy akár évekig is tart a hatása.

Az utóbbi időben erős hívást éreztem arra, hogy létrehozzak egy olyan kis közösséget, ahol jobban ki tudjuk bontakoztatni az univerzummal, tiszta tudattal (vagy nevezzük bárminek) való kapcsolódásunkat, megéléseinket. Szakmai utamon, ami valójában a spirituális fejlődésem jelentős része, már többször megjelent bennem a vágy ez iránt, de talán most vált igazán aktuálissá.

 A Plútó jegyváltása a Vízöntőbe, ami meghatározó lesz a következő 20 évünk szempontjából, támogatja azokat a csoportokat, ahol a fejlődés és a felgyorsult folyamatok, átváltozások megélése a cél.

A Vízöntő légies, kapcsolatteremtő és áramló energiája egy szabadságharcos, aki egyszerre szeretné függetlenségét és a társadalomban megélt szerepét megélni. Azonban ezt úgy teszi, hogy fellázad a normák ellen, mellette pedig saját egyediségével és furcsaságával támogatja a kollektív felszabadulást. A Plútó energiája adja a tarnszformációt, illetve a mély és gyökeres átalakító energiát, minden olyan témában, ami a vízöntő jegyéhez kapcsolódik.

A csoport célja, hogy: 

Akárcsak a Bolond lapjának, úgy nekünk is az lesz a mottónk a csoportban, hogy: a saját utamat követem, saját tapasztalásaimból építkezem, hogy megvalósítsam egyedi és független természetemet.

Ez azt jelenti, hogy bár követjük az asztrológiai eseményeket, rengeteg segítséget, információt és támogatást kapnak a tagok, a cél, hogy mindenki független és egyedi lényként építse, alakítsa az útját, egy szabad térben.

Amire számíthatsz:

Március - Szenvedélyem teremtő ereje

Írásos vagy videós útmutató minden héten az aktuális asztrológiai állásokról.

A Hónap Témája: Vénusz a Kosban, düh, határok, szenvedély, harcos archetípus a nőben, én-kép, identitás, tavaszi nap-éjegyenlőség, célirányos energia, kapcsolati megújulás és újradefiniálás.

Meditációs oldás: A düh, mint transzformációs erő, határaink és önmagunk újradefiniálásában.

Manifesztáció és teremtés: Szenvedélyből és szexualitásból teremtés a saját utamon & tavaszi nap-éjegyenlőség rituálé.  

Kollektív tarot vetések: Kapcsolati energiák és megújulás, Kivé válsz most és mivel tudod támogatni magad a hónapban.  

Április – Szent Rend és Misztikus Káosz

Írásos vagy videós útmutató minden héten az aktuális asztrológiai állásokról.

A Hónap Témája: Felszálló Holdcsomópont a Halakban – Leszálló a Szűzben, Karmatengely jegyváltása és hatásai a következő évre, egyensúly az anyagi és spirituális világ között, áramlás és kontroll, intuitív tervezés, káosz és lelkünk valódi célja.

Meditációs oldás: Tavaszi energetikai tisztítás és az intuícióval, felsőbb energiákkal való kapcsolódás, belső útmutatás.

Manifesztáció és teremtés: Vízre bocsátás rituálé és teremtés az áramlással, gyógyulás és teremtés az elengedésen keresztül.

Kollektív tarot vetések: Mit üzen a Halak – Szűz karmatenegely ciklusa? Mire törekszik a lelked éppen? Mit üzen az intuíciód, hogyan nyilvánulnak meg életedben a jelek és a szinkronicitások?

Május – Lángoló Szív

Írásos vagy videós útmutató minden héten az aktuális asztrológiai állásokról.

A Hónap Témája: Oroszlán Mars, Szívből jövő vágyaink és a velük való teremtés, felvállalni saját céljainkat és vágyainkat önmagunk előtt, belső szégyen saját potenciálunkkal szemben, bátorság, kockázatvállalás és a maszkulin oldalunk.

Meditációs oldás: Belső gyermek és önértékelés, az apával való kapcsolat a teremtésben.

Manifesztáció és teremtés: Szívből és a valódi potenciálomból teremtem a valóságomat, a szív tere manifesztációs gyakorlat.

Kollektív tarot vetések: Hol van nagyobb szükségem az önkifejezésre, hogy tudom ezt támogatni?  Miben érdemes bátrabbnak lennem? Az oroszlán mars üzenetei és hatása a hónapban.

június – Plútó és változás

Írásos vagy videós útmutató minden héten az aktuális asztrológiai állásokról.

A Hónap Témája: a Plútó jegyváltása a vízöntőbe, hatások kollektív és egyéni szinten, kapcsolódás a Plútóval, felgyorsult transzformáció, igazodás a változásokhoz és azoknak a kezeléséhez, a Plútó jegyváltásának a vizsgálata a saját asztrológiai képletünkben (útmutatóval).

Meditációs oldás: Változástól való félelem, kapcsolódás a Plútó energiájával, saját transzformációban való biztonság.

Manifesztáció és teremtés: Ürességből való teremtés, elképzelések nélküli manifesztáció, az új befogadása, transzformációs rituálé.

 Kollektív tarot vetések: Mik a legnagyobb félelmeim jelenleg, hová visznek az új folyamatok? Hogyan tudok kapcsolódni a változáshoz és bízni a transzformációban? 

július – holdra hangolva

Írásos vagy videós útmutató minden héten az aktuális asztrológiai állásokról.

A Hónap Témája: Holdfázisok jelentései és energetikai hatásai, hogyan segít a Hold ritmusa a teremtésben és a tudatosságban, női ciklussal való kapcsolata, élet és szokások a holdra hangolva, önfigyelés és naplózás a ciklusokkal. 

Meditációs oldás: Holdfázisok és hullámzás, női meditációs oldás a ciklikus létezésre, megengedés és áramlás.

Manifesztáció és teremtés: Holdfázisokhoz igazított manifesztációs gyakorlat, Rituálé a Holddal. 

 Kollektív tarot vetések: Újholdas és Teliholdas tarot üzenetek, mit üzen számodra az aktuális energia, hogyan tudod kihasználni, mit érdemes elindítanod vagy elengedned, hogyan hat rád a hold?

Csatlakozz a csoporthoz te is, ha:

  • Szeretnél mélyebben és részletesebben foglalkozni az aktuális asztrológiai állásokkal és azoknak a megélésével, illetve felhasználásával a mindennapokban,
  • Kihívást jelent az állandó hullámvasút megtapasztalása a fejlődésedben,
  • Szeretnél tudatosabban kapcsolódni az intuíciódhoz, tarot kártyákhoz,
  • Hív egy olyan, biztonságos és megtartó tér, ahol nyomás és rád erőltetett spirituális nézetek nélkül szeretnél fejlődni,
  • Nehézséget okoz a spiritualitás megélése a hétköznapokban és vágysz a töltődésre.

Következő nyitás: Május 1. 

Jelentkezés: Bármikor tudsz jelentkezni a csoportba, ha még nincs nyitás, várólistára kerülsz a beengedésig, illetve a nyitás hónapjának 10. napjáig tudsz csatlakozni az aktuális beengedéshez. 

Hozzájárulás: 5555 Ft / Hónap

Helyedet az első hónap összegének befizetésével tudod biztosítani. A csoportba való jelentkezést minden 2. hónapban nyitom meg, így legközelebb Májusban lesz lehetőség csatlakozni. 

Bármilyen kérdés esetén keress bátran! 

Ölelés,

Dia