Tarot Kártya Elemzés

A Tarot Kártyát sokféleképpen lehet alkalmazni, igazából tőlünk függ, hogy mit és hogyan használunk fel belőle. Én szeretek úgy tekinteni a Tarotra, mint egy kozmikus képtárra, amiben megtalálunk minden ősminőséget és archetípust, általuk teret adva a tudattalanunkkal való kapcsolódásra és önismeretünk mélyítésére. Önmagában a Tarottal való munka egy nagyon mély önismereti út, amit használhatunk saját nyitottságunknak megfelelően, nem szükséges összekapcsolni elvont spirituális elemekkel. 

Azonban eddigi tapasztalataim szerint, ahogy egyre jobban megnyílunk a kártyáknak, úgy feltámad bennünk egyfajta vágy a világ, illetve önmagunk mélyebb megismerésére is. Szerintem ez természetes velejárója saját folyamatainknak, ahol összekapcsoljuk a kézzelfogható világot a megfoghatatlannal, amiben hihetetlen módon támogat minket a Tarot Kártya.

Jóslás vagy sem?

Én inkább az elemzést/olvasást szeretem használni a munkámra, mert így teret adunk a változásra és önmagunk megismerésére is, nem a kártya dönti el helyettünk a jövőnket, hanem mi. Természetesen vannak olyan élethelyzetek, ahol azt érezzük, hogy nincs ráhatásunk az aktuális történésekre, de ezeknek a megértésében is segíthet a tarot, hiszen bepillantást ad aktuális folyamatainkba és fejlődési lehetőségeinkbe.

 Tehát én nem használom jóslásra a Tarotot, viszont kétségtelen, hogy nemcsak az anyagi oldalról közelítem meg a dolgokat, hanem egy jóval mélyebb, spirituális minőséget is kapcsolok hozzájuk, amik néha túlmutatnak a kézzelfoghatón.

Miben és hogyan tudnak segíteni az elemzések?

Az elemzések alkalmával abban tudlak támogatni, hogy megismerd a folyamataidat, működésedet és kapcsolódj velük. Ez tered ad arra, hogy új perspektívából láss rá az elakadásaidra és az aktuális kihívásaidra. Ebben nagyon sokat segít, hogy a kártyák szimbólumvilága megjeleníti az érzéseket, félelmeket, fejlődési lehetőségeket vagy a bennünk lévő potenciálokat, ezáltal könnyebben tudunk kapcsolódni velük. 

A leggyakoribb témák közé tartoznak egy elemzésen a párkapcsolati és munkahelyi elakadások, de spirituális fejlődéssel, családi mintákkal és egyéb önismereti kérdésekkel is foglalkozunk. Amellett, hogy megnézzük, mit tanít az adott helyzet, hogyan tudod felhasználni a fejlődésed érdekében és milyen minőségekbe tudsz általa transzformálódni, a megkönnyebbülést egy közös alkalom után az is adja, hogy megjelenik a bizalom érzése. Ezzel a biztonsággal is szeretném összekapcsolni a hozzám érkezőket, ami valójában a saját folyamatainkba vetett bizalom, hogy semmi sem történik véletlenül és minden rendben van.

Teljes tarot Kártya Elemzés

A Teljes Elemzés magában foglal minden fent említett témát, párkapcsolati, munkahelyi és egyéb önismeret területeket. 

Személyre szabottan haladunk és vizsgáljuk az aktuális folyamatokban rejlő fejlődési lehetőségeket, elakadásokat és megoldásokat.

S.O.S tarot Kártya Elemzés

Az S.O.S Tarot elemzést azoknak ajánlom, akiknek csak 1-2 kérdésük van és már jártak nálam általános elemzésen. Ebben az esetben hangüzenet formájában kapod az elemzést, ami örökre a Tiéd marad. 

Online is igénybe veheted természetesen ezt az elemzési formát, a zoom keretein belül. Ilyenkor egy 30 perces elemzés keretein belül vizsgáljuk az aktuális témáidat.